ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
A minap újra elém került az egyik olyan vers, mely képes erős érzéki hatást kiváltani bennem- az Aranykori töredékbe ütötte bele valaki az orrom. Mintha a sorok lüktetése, a szavak ritmusa a szív ritmusára dobolná bele jelentését a zsigerekbe. De már el is tévedtem a nyárban - hiszen éppenséggel nem a jelentésről van szó. Valami dobban, és valamit jelent egy szó, egy mondat? Nem tudnám megmondani, melyik van előbb, és melyik utóbb (van -e előbb s utóbb), s hol jelentkezik a szívritmuszavar, de előbb-utóbb az a sajátos érzés fog el, amikor a szívem valamilyen nem várt, hirtelen megerőltetéstől pillantokig egészségtelenül gyorsan verni kezd, felfokozott érzéki állapotot idézve elő. Olyankor félek egy kicsit, de vágyom is rá. Valami ilyesmit érzek néha, ha a lüktető örömöt olvasom.
Az össze-vissza zűrzavar kitárul, / a házakon s a házak tűzfalán, / a világvégi üres kutyaólban / aranykori és ugyanaz a nyár! / És ugyanaz a lüktető öröm; / dobog, dobog a forró semmiben, / ellök magától, eltaszít szivem / és esztelen szorít, szorít magához!
A hatásban bizonnyal nagy szerepe van az ismétlésszerkezeteknek - Pilinszky gyakorta él a ritmikus szófelbontás vagy szómegisméltés módszerével, s tökéletesen alkalmazza azt. (Hullám hullámmal, virág a virágtól szélcsendben, szélben mozdúlva, mozdulatlanúl hány és hányféle színeváltozás, a múlandó s a múlhatatlan hányféle helycseréje!) Csak az tud ennyire bátran, merészen, a magabiztosság illúziójával hozzányúlni a szavakhoz, aki érzi azok idegenségét. Aki velük kapcsolatban túl van jón s gonoszon, de nincsenek atyafiságban.
Akárhonnan, érkezhet mondat akárhonnan? A kérdésben csakúgy benne van az affirmatív, mint a negatív válasz. A kétkedő csodálat s a büszke ámulat. A rafinált kétségbeesés és az alázatos tudás. Pilinszkyből hiányzik a profizmus fölénye - ebben Mészölyre emlékeztet. Mindketten patikamérlegre teszik a nyelvet. (Ellenpélda: Esterházy Péter - dühítően, szemtelenül profi. Mint az Istennel mosolyogva kvaterkázó igehirdető. A hiteltelenségig lenyűgöző. Zsákban hozza a szavakat.) Pilinszky nyelve félszeg. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását.
Mi készül itt e tenger ragyogásból? / Ha lehunyom is, süti a szemem; / mi kívül izzott, belül a pupillán, / itt izzít csak igazán, idebenn! / A világ is csak vele fényesűl, / az örömtől, aminek neve sincsen. / Mint vesztőhelyen, olyan vakitó / és olyan édes. Úgy igazi minden.
5 megjegyzés:
örülök, hogy megint van blogod :)
azt viszont nem értem, hogy miért jó a verssorokat prózai sorokban, / jellel elválasztva közölni ott, ahol lenne hely a sorközök használatára is. Nekem ez így túlzsúfolt, nincs meg a versnek az a szellős, könnyű, átlátható hatása, ami amúgy.
Korábban stíluselem is volt, a rövidebb idézeteket hagytam meg folyószövegben.
Most sajnos nem ez volt az oka: ez a blogfelület nekem nem mindig működik tökéletesen, mikor ezt a bejegyzést írtam, nem tudtam rendesen megformázni (ahogy lehetett, úgy ronda volt), ezért választottam ezt a megoldást. Egyébként persze igazad van ebben.
Neked van még blogod? Mikor az előző blogot töröltem, az ottani linkek is elvesztek, és azóta nem tudtam mindet újra megtalálni.
Na, egyelőre ennyit sikerült.
Szia!
Mint már említettem nagyon tetszik az oldal. De áruld el nekem, az egyetemi élet mellett, neked hogy van ennyi időd? :)
Nekem már diákként sincsen,vagy csak rosszul osztom be? :)
Szia,
köszönöm, és hát jogos a felvetés - nekem is csak ennyire futja, kb. havonta egy-egy szabadabb este, amikor a sötét szobában vibráló monitor mellett kellemes zene és egy(-két...) pohár bor kíséretében valahogy idő terem :)
Megjegyzés küldése