Csak műhold voltál

Azok után, hogy előző bejegyzésemben némileg felelevenítettem valamit a fesztiválkoncertek hangulatából, úgy alakult, hogy kb. nyolc év után ismét ellátogattam egyre. Nem volt érdektelen, ahogyan a szinte már csak retusált emlékekként - valahol mélyen belül - létező jelenségek kezdetk feloldódni és bepárologni a mába, elkeveredve a jelen benyomásaival Ki ne szeretné néha ezt az egyveleget, e különös tapasztalást. Alig látom a különbséget azok között a pillanatok között, amikor csak a távolságokat érintem, épp csak ujjbeggyel, és amikor belezuhanok, mint Jamie a csodalámpával, valami kavargó-forgó érzéki jelenvalóságba, melyben a mai pillanat eggyéválik minden más hajdani és majdani momentummal.

Nem lehetnek, mindazonáltal, illúzióim: minden másképpen van ma már. Nem kinn, hanem benn. Nem hátizsákkal és sátorral érkezem, nem dobom le azon melegében a nagyszínpad előtt, hogy a harmincöt fokban, porban-homokban táncoljam körül, az esti főzenekar próbja alatt, szebben átengedve magam a hangszereknek, mint később. De ez mégis mintha csak a körül lenne, a kívül, még ha szorosan össze is látszana függni a személyiséggel, ha van egyáltalán olyan. (Vagy lényeges-e egyáltalán, hogy van-e.) Valami, úgy hiszem, nem változott - az a pillantás, ahogyan felnézek ilyenkor az égre. Legyen ott déli verő, gomyolgó lila felhő, gépi fényekbe ütköző csillaghomály, de a kinyílt terek alatt, az emberek között szinte tapinthatóvá válik az egyedüllét nagyszerű szabadsága. Mint azoké a műholdaké, melyek a gépi fények, felhők és déli verő látszatcsilláma mögött figyelnek a hideg űrben. Műhold vagy magad is, akin megfordulhat egy lélek, és eltáncolhat egy másik lélekig? Jel vagy, posta, egy cseppnyi por, mit mások lépte vetett? A tüdődbe száguldó molekula talán megjárta már Afrikát, Borneót, Mexikóvárost.

Egyedül vagy, magadra hagyva, de szabadon is vagy, hogy jel legyél, hogy hold legyél, akire ránézve visszasugározhatod valakibe az ő érzéseit. Még ha mű-hold is. (Este csillag voltál, nappal meg fecske.)
És mindezzel az érzéssel együtt, olyannyira nem lényegtelen, ki van épp melletted, amikor bőrödön valamilyen ritmussal felpillantasz az égre - hogy melyik barátod osztja meg veled épp a te pillanatod, még ha nem is biztos, hogy tud róla. Ott van, és ennél nem lehet több lenni.